A mennyiség (és a mellé társuló erős minőség miatt) nem is fér majd bele minden ebbe a pár sorba, így inkább lesz ez hangulatjelentés, emlékmorzsákkal, apró tényekkel, melyek segítenek a valóságban maradni, mint egy önmagába visszatérő kerek egész, amit inkább a rövidebb társalgások eredményeznek.

 

Csak megyünk, nyeljük a csíkokat, kortyolgatjuk a kávénk és beszélgetünk. Mintha végtelen lenne az idő...

Odafelé én mondom, visszafelé inkább ő. Érdeklődő típus. Nem mindig tudom, mit, miért kérdez meg, de soha nem tolakodó és a válaszokat is megvárja - ráadásul le is reagálja őket -, így tényleg el lehet róla mondani, hogy jó társaság.

 

Adódhat ez érzelmi intelligenciájából, melyből - állítása szerint -  a logikaival ellentétben bővel kijutott neki.

Beleérző típus. A legtöbb dolog érdekli. Rendszerként érzékeli a világot, ráadásul megfejthetőként. Hisz a horoszkópban. Képes a csillagjegyük alapján bekategorizálni embereket, ám erősen hisz a kivételekben is.

 

Sokat volt már fent és lent is. Volt, amikor sok volt neki és előfordult az ellenkezője is. A jónak örül, a rossz sem ejti kétségbe: valamennyire igaz, hogy csak magával kell törődnie, egyedül pedig - másokért nem tartozik felelősséggel - bátran vág neki az ismeretlennek is. Azt mondja, nincs nagyon olyan helyzet, amiből ne lehetne kimászni.

 

Egykor a pörgő, fővárosi életet cserélte le a vidéki semmire, ami egyet jelentett akkoriban számára a teljes megsemmisüléssel. Okokról annyira nem beszélünk, elég annyi, hogy nem egyszerűen kényelmetlen, inkább tarthatatlan volt számára addigi életvitele.

 

Lassan, fokozatosan építette újjá magát és az életét. Ami végleg kirántotta fásultságából: az a fotózás.

Fiatalon fényképezett és festett is, de egy fotóművész apa árnyékában kijutó kudarcok sora miatt hamar kiábrándult a művészetből és maga is elhitte, hogy nincs helye az alkotók sorában.

A vidék hatására ragadott újra fényképezőgépet. A Kanizsai Fotóklub adta meg számára azt a pluszt, helyezte egy olyan közegbe, ahol ismét értelmét látta az alkotásnak, értelmét látta megmérettetni magát.

 

A képalkotásban is mindig önmagát és az egyensúlyt keresi. Elképzelésekkel áll neki minden alkalomnak. Próbálja olyan szinten lecsupaszítani a témáit, amennyire csak lehet azokat. Ha egy kép tetszik neki, azt mondja: király kép lett, papi!

 

Többnyire nőket fényképez. Mert a nők érdeklik. Az emberi test. Miért is fotózna virágokat, meg tájakat, ha semmi érdekeset nem talál bennük? Becsülöm ezt benne. Azt üzeni, nem a mindenáron kattogtatás a célja, hanem a belső álmainak legpontosabb visszaadása.

 

Kísérletező jellem. Menet közben is képes irányt váltani, a végeredmény pedig van, hogy olyan messze kerül az eredeti elképzeléstől, mintha kapcsolat sem lenne közöttük, mégis...

 

... inspiráló és elgondolkodtató végeredményt produkál. Nem zavarja a selejt, ha közben becsúszik valami olyan is, ami saját várakozásait is képes felülmúlni. Komolyan gondolja, hogy olyat szeretne, amilyet még nem fotózott úgy, hogy közben egyre inkáb tartson a klasszikus értékek felé.

 

Mára teljesen a maga ura. Mind a civil életben, mind a fotóban. Sokat dolgozott érte, hogy így legyen, sok lemondással is olyan dolgokról, amik már soha nem lesznek bepótolva. A maga esze után ment mindig, de számított az is, amit otthonról hozott. Utóbbiból azonban nem sokra emlékszik. Azt mondja, örökölt viselkedésmintákat - van, amivel tudatosan szakított is azóta, van, amit soha nem sikerült levetkőznie. Érdekes, hogy pozitív örökségről nem beszél. Vagy nem voltak, vagy még nem látja őket.

Azt mondja, az ember amúgy is inkább emlékszik a negatív dolgokra, az őt ért traumákra. Szép emlékeket nem nagyon tud senki felidézni, vagy ha tud is, nincs akkora jelentősségük, mint a rosszaknak.

 

De ahogy mondja, senkit nem irigyel és azt végképp nem érti, az ő életében mit irigyelnek olykor mások. Mindennek ára van, mondja és látszik, mindezt komolyan is gondolja. Ha kell, jobban odateszi magát munkában, mint a többség, viszont a kötöttségeket nehezen viseli, így nem is hajlandó beálni egyetlen sorba sem. Hobbijára pedig lehet, hogy többet áldoz, mint az átlag, de ezt szereti - ezért műveli is, míg sokan csak álmodoznak arról, hogy elmennek világosítani egy-egy nagyobb aktos menethez, hogy megmásznak egy hegyet egyetlen jó háttér kedvéért, vagy órákat utazzanak a megfelelő fényekért.

 

Én pedig várom, hogy egyszercsak megint hívjon -a lehető leglehetetlenebb pillanatban - és megkérdezze, van-e kedvem ide-oda elkísérni. Hogy cserélgessük a gondolatainkat. Hogy elnyomjuk az immár sokadik kávét.

 

Mert inspirál, hogy inspirálom és emellett a szövege is elég jó.