Színház az egész világ - ahogy mondotta egykor Oscar Wilde (hogy lexikálisan is naprakésznek tűnjek) -,  a szereposztás viszont pocsék. Ezen igyekszik változtatni Tamás és a munkáját segítő csapata;  hogy mindenki egy kicsit jobb lehessen abban, amit éppen csinál, hogy mindenki kicsit jobban kiteljesedhessen a saját környezetében. 

Ömlik a szó, forognak a fogaskerekek, kiér a kávé és máris arra gondolok: ennyi mindent meg sem lehet írni!

 

Egy idő után ő is megkérdezi, lesznek-e igazi kérdések, mert csak beszél és beszél, de megnyugtatom: már egy ideje arra válaszol, amit én is majdnem megkérdeztem, így magától kerekedik a kezdetekben kissé kusza, de a végére egy nagy egésszé összeálló történet.

 

Egy órába sokminden belefér: kéményjavítás, visszaigazolt művészet, roma integráció, baptisták, nem-baptisták, gombatermesztés, emberlegeltetés, gyónás email-ben... elemzünk, összefoglalunk, újra elemzünk, majd összefoglalunk. Szeretek így beszélgetni: világnézeti- és komplett véleménycsere egyetlen kávézásba sűrítve.

 

Ami szóba kerül, az valahol mind Ő maga. Behatárolhatatlan, ami egyszerre teszi nehézzé és izgalmassá a vele elköltött kávé mellett elhangzottak összegzését. 

 

Ami az életét épp kitölti, egy vidéki közösség szervezése. Régi-új alapokra építve,  a niklai remete szellemiségében igyekeznek a település iskolásainak irányt mutatni: mi az, amitől teljes értékű embernek érezhetik ők is magukat. 

Művészeti, fejlesztő munka zajlik gőzerővel - első hallásra talán nem túl népszerű vonalak mentén: Berzsenyi, a földműves öröksége nyomán, aki - bár az ókori görög költők bölcsességét, műveltségét birtokolja - a művészetnek csak este, szerény gyertya fénye mellett, a napi, föld körüli teendők elvégezte után áldoz. 

 

Programjuk nyomán senkit nem szánnak festőművésznek, vagy költőnek. Na, nem azért, mintha alkalmatlanok lennének a művészetekben elmerülni, vagy nagyot alkotni, inkább csak szeretnék, ha világosan látnák, amit amúgy a legtöbben világosan látnak a mai világban: csak művészkedésből nem nagyon lehet megélni. Munkára ÉS művészetre nevelnek. A folyamatba igyekeznek bevonni a gyerekek mellett azok családját is. Munkát adni nekik. Megtanítani az értékek becsülését.

 

Az egyensúlyt igyekszenek megtanítani, ami ahhoz szükséges, hogy képesek legyenek megállni a saját lábukon úgy, hogy közben ne vesszenek el a mindennapi robotban. Legyen idejük meglátni a szépet saját környezetükben, észrevenni az isteni jelenlétet egy kismacska szemében is...

 

A projektbe a Szeretetszolgálat kapcsán került.  Bár minden iskolánál alapfeltétel, egyházi fenntartású iskolánál különösen fontos, hogy a megszerezhető, általános ismeretek mellett a gyerekek lélekben is gazdagodjanak. Fontos az olyan útravaló, ami segítséget nyújthat számukra akkor is, ha valamilyen ok folytán az általuk addig ismert világ teljesen összeomlik körülöttük.

Így - kéz a kézben a katolikus egyház képviselőjével is együttműködve - igyekeznek irányt mutatni. 

 

Beszélgetünk kicsit színházról is. Önexpozícióról. A visszaigazolások fontosságáról. Hogy integrált színház esetén a rendezőnek, mint jó pásztornak, nem azért kell együtt tartania a nyájat, hogy könnyebben menjen a legeltetés, hanem hogy jó közösségként képes legyen élvezni az együttéléssel, egymás segítésével járó előnyöket. Ha rendez, maga is színpadra áll. "Aki a partvonalról figyel, nem a mester. Az az edző, nem?" - kérdezem, ő pedig helyesel. Ebben a műfajban az azonosulás elengedhetetlen, az elhatárolódás pedig szakmai öngyilkosság. Hiteltelenné teszi a színészt.

Gyakran visszatérő elem egyébként az integrált színház fontossága - épek és sérültek közös játéka. Minden különbözőségek ellenére az egyetemes hasonlatosságok keresése. Az esélyek megléte, vagy nem léte; azok megteremtésének a lehetősége.

 

Azt mondja, nehéz egy irányba léteznie. Ma már nem tudna a gyerekek közelsége nélkül élni. De színház nélkül is félember lenne.

 

Körbejár a szó, akár a fakanál. Az eszköz alig, de az általa kevert massza folyamatosan érik, lassan új egésszé forr. 

Megkérem még, szerezzen nekem balett-tütüt fotózáshoz. Megkér, segítsek fel egy szekrényt a kocsija tetejére. Felhörpintjük a maradékot, elkészül a fotó. Itt a munka előtti kávészünet vége. Kezdődhet is a nap!