Gida tehát másért Gida. A tényleges okot meg nem oszthatom, de beszélgetésünk során - ha nem is direkt mód - azért kicsit kiderül, honnan a név. Annyit elárulhatok, hogy nem a Róbert, hanem a kecskegidához van inkább köze.

 

Nála találkozna, közelebb hozva saját világát. Gida világát. Azt a világot, amit apró posztok formájában el-elcsepegtetett már a virtuális térben.

A szabályok egyszerűek. Kávézunk, ahogy ő szeret.

Mehet így? - kérdezi, de látszik, sok választásom nincs. Csak annyit kérdezek, lesz-e benne cukor. A többi nem igazán érdekel. Az összetevők plusz-mínusz 30%-os arányeltérésével még bármit megiszok.

Cukor lesz. Mire nekiáll a kávénak, vagy hellyel kínálna már futunk is pár gondolatkört, így témát indítani teljesen felesleges.

 

Nos, a Gida féle kávé: főzött kávé, cukor, kakaópor, vízzel higítva. Nagyon finom.

 

Amitől különleges, hogy most így beszélgetünk, az, hogy eddig csak interneten, vagy mobilon tartottuk a kapcsolatot. Úgy érzi, mindent, ami fontos, már elmondott írásban, én pedig mindent elolvastam és pontosan emlékszek is,  így csak kiegészít, párhuzamot von, hozzátesz, újraelemez. Szerinte mindent tudok már róla, kivéve, hogy hol él. Ezért is hív meg magához.

 

Az intim szféra szerinte amúgy magánterület. Átlépni azt semmilyen körülmények között nem lehet. Felmenőitől azt tanulta, mindenkitől tartsa a három lépés távolságot. Senkinek és semminek ne engedje, hogy olyan közel kerüljön hozzá, hogy az a hatása alá kerüljön. Mintha a bűbáj, a révület, a teljes ellazulás társaságban elfogadhatatlan volna a számára. Bizonyára ez sok dologtól megvédi. Szerintem azonban sok jótól el is választja.

 

Az intim szférája tehát az övé. Ahhoz senkinek, semmi köze. Amennyit gondol, annyit szeret megmutatni magából. Adni is annyit ad. Elvenni semmit nem enged. Ha úgy próbálnak tőle bármit elvenni, hogy ő nem szeretné, azt lopásnak érzi.

A saját útját járja, amiről úgy gondolja elég kompromisszumkész, így több kompromisszumot nem is szívesen vállal.

 

Szeret sétálni. Olyankor jönnek a gondolatok. Több útvonalon is képes eljutni a munkahelyére és mindegyiken ismeri és keresi is az ismerős részleteket.

Van egy sarok, ahol mindig ugat a kutya. Ha valamiért hallgat, az számára már gyanús. Beteg, netán el is pusztult?

Akkor nyugodt, ha az a kutya szaggatja a kerítést. Nem erőfitogtatásként, de mikor visszafelé jön, akkor is még időben átsétál a kerítéses oldalra, hogy közel legyen az állathoz. Itt az ősz, pirosodik a vadszőlő, új a felfestés a központban az úton. Csupa újraélhető, vagy rácsodálkozásra okot adó apróság. Azért is sétál, mert így jut idő a többi gyalogosra is. Kerékpárról és lovaskocsiról még le lehet köszönni, az autó viszont már alkalmatlan a "véletlenszerű összefutásra".

 

Annak ellenére, hogy sokszor úgy beszél, mint aki révbe ért és ebben olyannyira biztos, hogy a mólón láblógatva a csónakja kötelét is elengedte már, igényli a visszajelzést, fel-felébred benne bizonytalan énje: tudja, hogy saját értékrendje szerint a jó vezérli, de jól teszi-e a jót, hasznára válik-e ezzel másoknak, vagy éppen árt nekik, gátolja-e őket saját kiteljesedésükben?

 

Amire büszke, hogy gyerekkora óta azonos elvek szerint él. Persze, csiszolódtak a gondolatai az évek során, s ma jobban látja őket egy nagy, egységes rendszerként. Úgy érzi, kellően képes összefoglalni és másokkal is megosztani mindazt a tudást, amit eddig életében felhalmozott, de az alaptételek változatlanok. Egy kérdése maradt: megértik-e mások is Gida világát?

Értik-e, hogy ami számít és máshol van, az megvan körülöttünk is? Hogy van erdőnk, tavunk, folyóvízünk, tiszta levegőnk, emberek, akikkel együtt élhetünk...

 

Nagy öröm számára, hogy a családja megérti őt. Erős kötelék fűzi őket ma is össze. 

Bár hitének fontos eleme az egyensúly, a kint és bent fogalma, az "árnyék" mégis bosszantja. 

Nem mondja, de céloz rá, hogy a pénz irányítja a világot, ami probléma.

Beszélgetünk gyűjtögetésről és felhalmozásról, protokollról és emberségről; a fogalmak közti különbségekről.

 

Természetes magáról a Zacc/Kávéról is esik szó. Ez a legtöbb kávészünet alkalmával szóba kerül, ha nem is említem külön, ez esetben viszont szerves része a beszélgetésnek. Azt mondja, jó ügynek tartja. Kell, hogy azokat is megszólaltassa valaki, akiket általában nem kérdeznek. Azokat az embereket, akiket nem állítanak reflektorfénybe, akik nem mások hátán felkapaszkodva érnek el eredményeket, hanem egyszerűen teszik a dolgukat, munkájukkal pedig értékeket teremtenek. Mert a legtöbb ember értéket termel. Kézzelfoghatót és szellemit egyaránt.

 

Ami bent, az kint. Ami kint, az bent. Ami fent, az lent. Ami lent, az fent. Kávéval, kakaóval. Röpke két óra Gida világában.