Csupamosoly, vidám, érdeklődő természet, aki amúgy nem iszik kávét. Egyszerűen nincs nagyon helye és ideje az életében. Nincs oda különösebben az ízéért és a koffein sem doppingolja. Mégis itt van! Alkalomadtán fogyaszt. Mondjuk most, ha már a beszélgetés neve Kávészünet.

Nem azért jött, hogy igyon. Beszélgetni van kedve. Nagyszerű alkalom, hogy kiderítsük, mitől is olyan különleges.

 

Peggi germanisztikát tanul. Tolmács lenne, vagy műfordító. Lehetne némettanár is, de tanítani nem szívesen tanítaná a nyelvet. Nem tartja megtaníthatatlannak és nem is irigy. Önmagából és diáktársaból kiindulva, alapból reménytelen vállalkozásnak tartja tudásának továbbadását. 

Kicsit saját generációját minősíti ezzel, pedig ő is megtanulta valahogy egy szinten a nyelvet - lehet nincs is igaza. 

 

De mindegy is. Én hiszek neki. Mert Peggi különleges. Ott vibrál a levegőben a tény. Érezni, de a miértjeim még hiányoznak. Csak remélhetem, hogy a beszélgetés végére rájövök. Ha más nem lesz, hát megkérdezem.

 

Szeret tudni dolgokat. Ezért érdeklik az idegen nyelvek is. Szereti az olyan helyzeteket is, amik az ő képességeivel oldhatóak meg.

Miközben mesél, maga is kérdez. Társalgásban igazán jó. Érdeklődése cseppet sem tolakodó, inkább jóleső érzés. Kicsit mindig visszakérdez, így a téma az életéről lassan át is terelődik kettőnk életére.

Azonosságok, apró különbségek, átfedések teljes tárháza nyílik meg előttünk. Van miből szemezgetni, így az együtt töltött idő a saját jelenéből való visszatekintéssé válik az én múltamra.

 

Iskoláról társalgunk, kollégiumi életről. Mi volt, mi az, ami ma jellemző. Önmagam is kicsit kívülről hallgatva úgy tetszik, eleget öregedtem már ahhoz, hogy ha életrajzi könyvem jelenik meg, lehet fiatalok számára legendásnak nevezhető a tinédzser korszakom pár mozzanata. Legalábbis, vannak sztoriim, anekdotáim. Történeteim, amik kicsit úgy hangzanak, mint azoknak a történetei hangoztak, akiket anno nagy csodálattal hallgattam hétköznapi témákról.

 

Kicsit olyan most, mintha akkoriban mindent szerettem volna, az összes "rosszaságomnak" lett volna tanulsága és minden eltévelyedésem felérne ma egy példabeszéddel. Hogy a mai fiatalok is így élik-e ezt meg? Van egy olyan érzésem, hogy utólag igen. Lehet ebbe tudatosan belesodródni és lehet tudatosan is készülni - de a végeredmény ugyanaz.

 

Én mindig igyekeztem nyilvántartani a változásokat. Nem elfelejteni a gyerekkorom, ifjú éveim. Hagyni már akkor beépülni az idősebbek tapasztalatait a mindennapjaimban és megérteni mások világait, de nem elfelejteni: akkor régen, az akkori énemnek is volt értelme; hogy egy ma bagatelnek tűnő problémám akkor igenis fontos volt.

 

Azon szerencsések közé sorolhatom magam, akik korán felismerték: az embernek vannak korszakai, s azokban a korszakaiban valahogy lát dolgokat. És az értékrendje, a világfelfogása változik majd az idők során. Ez nem lesz se jó, se rossz - inkább csak állapot. 

 

Hamar eljutottam idáig, s eként is kezeltem a környezetem: mindennek van miértje. Mindenki valamit valamiért tesz, az ember pedig eredendően jó, legfeljebb döntései lehetnek - az adott helyzet rosszul felmérése okán - hibásak.

 

Peggi illedelmesen hallgatja a felszínt, míg bennem emlékek élednek és vetítenek képeket a mélyből. Hagy beszélni és közben figyel is. Nem engedi, hogy nagyon eltávolodjak a témától. Nem is merülök el túl mélyre, mert Peggi különleges.

 

Én vártam anno, hogy dologozni kezdjek. Hogy keresetem legyen, amiből - ha csak egy kis százalékot is - arra költök, amire akarok. Elszakadni nem akartam feltétlen a családtól, inkább tényként fogadtam el, hogy ez lesz a dolgom - a saját lábamra állni. És mikor megtettem, azt éreztem, megfeleltem.

 

A munkát ő is várja. Hogy "aztán hazamenjen és ne legyen semmi dolga". Ez annyira viccesen hangzik, hogy nevetnem is kell rajt. Nem neheztel, ő is tudja, hogy nem így lesz. De jól hangzik!

Miért is boncolgatnánk tovább a jövőt!

 

Személy szerint egy Peggit ismerek a világon. Őt. Tehát, Peggi különleges.

Mikor megkérdezem, érezte-e magát a neve miatt különlegesnek, azt mondja, a neve miatt nem, de a személyisége miatt többen tartják annak.

 

Kiskorában szívesebben lett volna inkább egy átlagosabb név tulajdonosa, de mára ő is megszerette. 

Új környezetben gondot okoz néha, hogy látatlanban eldöntsék a nemét, személyes bemutatkozásnál pedig van, hogy a nem becézett alakját kérik a nevének, de ennyi. Belefér.

 

Hogy hogy lesz valaki Magyarországon Peggi, kellően érdekel ahhoz, hogy meg is kérdezzem. 

Nem, semmi köze a névválasztásnak Al Bundy Peggyjéhez. Az ok jóval prózaibb:

Édesapja külföldön dolgozott és a munkahelyén hallotta meg az édesen csengő nevet. Úgy megtetszett neki, hogy azt mondta, ha lánya lesz, így fogják hívni. 

Hallott egy nevet arra az esetre is, ha fia születne, amit ha agyonvernek se tudok felidézni, de jobb is, hogy a feledés homályába veszett az. Isten szereti az övéit; nem bünteti őket ilyen fura keresztnevekkel.

 

Kevesebb az idő ezúttal, mint amit a beszélgetésre szánnék. Úgy tűnik, ő is így van ezzel. De lehet, csak azért látom így, mert Peggi különleges: soha, senkinek nem tudna ártani, nem tudna senkit megbántani -ezt a környezete mondja. Ez a titka. Ettől szeretnivaló!

Csak mosolyog, önzetlenül ad és kedvesen is kér. Azt mondja, tarthatunk még ilyet én pedig ettől könnyebben fogadom el, hogy útra kell kelni.

 

Kávézzatok Ti is Peggivel! Vagy akárki mással! Az emberi kapcsolatok fontosak!