Ülünk egymással szemben Orsolyával és önmagunkat keresük - a csészében, a kiskanálban, egymás tekintetében. Nem, nincs csend. Ülünk és beszélgetünk. Figyelünk egymásra és örülünk neki, hogy ránk is figyelnek. Spiritualitás van.

Ez a fajta énkeresés nem a befeléfordulásban teljesedik ki. Inkább kifelé nézünk, beszélünk, belenézünk az elénk tartott tükörbe, hogy visszapattanjon ránk a tükörképünk, hadd lássuk, kik is vagyunk valójában.

 

Orsolya szerint hasonlítunk. Sok dologban egyetértünk. S ahogy Sartre is megmondta az Undor című regényében (napi könyvajánló): az emberek legjobban egyetérteni szeretnek a világon. minden más csak ezután következik.

 

De vannak még közös vonásaink. Nem szeretjük a nem magunk által hozott szabályokat. Emiatt nehezen is szabályoz minket a társadalom, az iskola, vagy bármiféle rendszer. Magunkon, szokásainkon is nehezen változtatunk.

 

Hogy mindjárt igazoljuk is az anarchistának tűnő tételt: náluk beszélgetünk. Reggel. Reggel, mikor a család többi tagja már munkába, iskolába, óvodába ment. Reggel, mert megtehetjük.

 

Vendéglátóm saját napirendet állított be magának. Délelőtt később jár be dolgozni, hogy a reggeli után rendberakhassa a házat. Tovább marad bent, de a késődélutánt annyira nem sajnálja. Apró változtatás ugyan ez, mégis sokok számára a megvalósítása egyenlő a lehetetlennel.

Az estét szívesebben tölti családi körben, vagy áldoz egyik hobbijának, mintsem mosson, vagy mosogasson. Apró eltérés a standard napirendhez képest, de nála csak így működnek a dolgok. Ettől is van, hogy egyenesben az élete, egyensúlyban a lelkivilága.

 

Azt mondja, a vltoztatáshoz, aztán a változáshoz leginkább magával kellett megküzdenie. A családja és a közvetlen környezete egész jól tolerálta ezirányú igényét, saját maga berögzült szokásaival azonban már nehezebb dolga volt.

 

De megtette a szerinte szükséges lépéseket, és hirtelen önmaga lett. Mintha levedlett volna magáról egy bőrt és alatta ott lett volna az igazi énje.

Az új szabályok hatására új ember lett, egy sajátabb, kiegyensúlyozottabb énnel.

 

Élete során rengeteg dologgal foglalkozott már. Számtalan tanfolyamot elvégzett. Hogy teljesen sikerült volna megvalósítania magát, azt nem mondja, de azt igen, annyira messze áll mostani személyisége az egykoritól, hogy el sem hiszi, valaha az ő volt.

 

Érdekli a spiritualitás, és szereti meg is élni a körülötte lévő dolgokat. Szeret odafigyelni magára és magát pozitív dolgokkal körülveni. A jógában, a talpmasszázsban és az összes többi projektjében mégis a legfontosabb elem az volt - ahogy visszaemlékszik -, hogy emberek között lehessen.

 

Itt valóban vonható párhuzam kettőnk közt. Arra használjuk a képességeinket, hogy emberek közé kerüljünk és köztük helyünk legyen.

Bármibe is kezdtem életem során, a cél mindig az volt, hogy emberekkel kerülhessek kapcsolatba.

 

A nagy ívű dolgokhoz soha nem éreztem, hogy elég tehetségem, erőm, vagy kitartásom lenne, de apránként mindig képes voltam előre araszolni - akár egy nagyobb cél érdekében is.

 

Mindig úgy gondoltam, elég ha az ember a saját portája körül sepreget, saját környezetét tartja rendben, nem szennyezve a szomszédokat és jó példával jár elő a sokszor feleslegesen túlvállalt "világmegváltás" helyett.

 

Úgy gondoltam (és úgy gondolom ma is), nem kell folyamatosan nagy dolgokat véghez vinni. Elég csak kicsit hozzátenni amindennapokhoz

Megerősít ebben, ahogy beszélgetünk. Jól esik a viszaigazolás.

 

Szó esik még ismeretlenbe ugrásról, a komfortzóna időnkénti elhagyásának szükségességéről. Hogy miként merít az ember környezetéből, építi be a megszerzett (vagy csak belécsimpaszkodó) tudásmorzsákat, hogyan tud másoknak segíteni a saját képességeinek felhasználásával.

 

Az idő ez alkalommal tényleg kevesebb, mint amennyi jól esne. De így is tudom, nem kell minden nap tökéleteset alkotni. A világ olyan szorosan ölel ma is magához, amennyire csak lehet és önmaga termeli a tökéletes pillanatokat. Ehehz pedig ma is jó indító egy pecsétviaszgombás kávészünet.