A konklúzió, hogy Márainak igaza van! Melinda azt mondja, ahogy elolvasta, rögtön érezte, ez mennyire igaz: ha a problémáid elől menekülsz új környezetbe, azok mindig veled tartanak. Otthagyhatsz munkahelyet, családot, környezetet, mehetsz bármilyen messze: emberek ott is lesznek;  a magadban le nem rendezett problémáid pedig előjönnek mindig, újra és újra, míg meg nem állsz és szembe nem nézel velük.

 

Melinda azt mondja, rá ez kivételesen igaz. Nem menekült soha, de bárhova is veti, mindig ugyanazokkal az emberekkel hozza össze a sors. A főnökei egy típusból kerülnek ki ugyanúgy, mint a szobatársai. München utcáin kóborolva képes belefutni volt osztálytársai, tanárai alteregójába. Épp úgy beszélnek, nevetnek, cselekednek, mint az otthoniak, legfeljebb a nevük más, de van, hogy még a foglalkozásuk is ugyanaz, vagy hasonló, mint az otthoniaknak.

Szóval, Melinda külföldön dolgozik. Turizmusban. Pillanatnyilag recepciós egy német szállodában.

Álommunka, mondja, visszagondolva a tavalyi, Tiroli síparadicsom szobalányként átélt napjaira. Megbecsülik a munkahelyén és szeret ott lenni.

 

Közrejátszhat benne, hogy rendkívül jó a munkabeosztása: két hétig ott van, egyre hazajön. Kicsit olyan, mintha nem is kint élne, csak messzire járna dolgozni. 

Nem muszájból ment el annak idején, csak élt egy lehetőséggel, így mardnia sem kell,  ami jó dolog. Azt mondja, bármikor jöhet olyan ajánlat itthonról, ami miatt végleg itthon marad és magasra sem teszi a lécet, de ez sem azért van, mert kint annyira rossz lenne, egyszerűen tudja, mit szeretne és igyekszik gondolni a jövőjére is.

 

Azt mondja, a németek kedves emberek. És mások. Alátámasztja Flóra beszámolóját, miszerint a fű is zöldebb és azt mondja: igen, létezik olyan, hogy magyar mentalitás és hogy annak vannak negatív felhangjai is.

Nagy különbség a két nemzet közt, ahogy a társadalmon belüli különbségeket kezelik. Kint nem szégyelnivaló a kétkezi munka, s általában nem is beszédtéma, ki mivel keresi a kenyerét. A fizetés nagysága csak az auslanderek közt kerül szóba, németek közt soha nem nem kerül elő, ki mennyit keres.

Arról is mesél, mekkora kulturális olvasztótégely lett az ország. Rengeteg a külföldi. A szociális háló jól működik, hamar jár és a fizetések is jónak mondhatóak - német viszonylagban is.

Ami miatt szerinte mégis elbukik a sikertörténet a legtöbb kivándorló esetében, az a kitartás hiánya és a túlzott elvárások előtérbe tuszkolása.

 

Mert dolgozni kell! Nagyon. És sokat. Tény, hogy minden munkásra jut másik kettő, ha ő kiesik, így a munkaadók válogatnak, és hamar meg is szabadulnak a nem megfelelően teljesítőktől, ám aki bekerül és megtapad, az számíthat a hosszútávú megbízásokra.

A kiszámíthatóság pedig hosszútávú tervek esetén elengedhetetlen! Fontosnak tartja a folyamatos fejlődését. Állomásokat állított fel a saját életében is: honnan jön, hová tart. Próbál mindent jól eltervezni, a terveit jól megvalósítani.

 

Azt mondja, a nyelvtudás fontos. A kérdésemre, miszerint azért alkalmaznak-e recepción idegen anyanyelvűeket, mert a szállóvendégek többsége is az és így könnyebben szót értenek egymással, némi gondolkodás után helyt ad.

Azt mondja, ha nem-anyanyelvűek könnyebben "elmutogatnak" egymással. Többet megértenek.

Ami igazán segít a nyelvet használni, az a stressz. Kellett már mentőket informálnia vészhelyzetről és rendőrségi kihallgatáson is kellett tanúvallomást tennie egy rablási ügy kapcsán. Ilyenkor nem tudni honnan, de egyszer csak előtörnek a rejtett tartalékok és az ember tudja a nyelvet, meséli.

 

Vannak kint barátai és az itthoniakkal is összejár. Nem nagy váltás számára a kinti munka, hiszen a családjával is sokat van.

Amit igazi ajándéknak tart, hogy a karácsonyi időszalkot egy az egyben itthon töltheti. Tavaly végigdolgozta. Kedves szavak, karácsonyfa nélkül.

Sokat sztorizik. Sokat és jól is beszél. Persze nem minden történet kell, hogy itt napvilágot lásson, de megtudom például, hogy a (full színvonalas) rendőrségi elzárás napidíja 57 euro. Marcaliban egy vendégéjszaka nem éri el a 30-at.

 

Vidám, elégedett ember. A kávét szereti. A fényképezést nem annyira. Azért csak ráveszem a képre.

Ma nincs könyvajánló. Inkább ajánlok videóklipet, Márai után szabadon. Aki ismeri, ismeri; aki viszont nem, annak érdemes a bevezető fényében végignézni az utolsó pár kockáért, ami persze csak a teljes 5 perc után üt.