Első  "akadályunk" a szűk idő. Jóga van, Eszti menne, nagymama vidéken, így ott a gyerekfelügyelet ígérete nem sokkal a beszélgetés kezdete utánra. Jelzem, hogy lehet, lesz sütizés is. Mariettát nem zavarja. Ez  mindenképp pozitív.

Persze, aki a virágot szereti... tartja a mondás, ő pedig szereti: egy virágboltban dolgozik. Csak rövid ideje él a városban, a munkahelye pedig a szomszédos településen, így nem ismerős sem a neve, sem az arca, ami Marcaliak esetében  azért nálam ritka. A magyarázat szerencsére nem várat sokat magára.

 

Idén új életet kezdett, maga mögött hagyva mindent, ami jelentette számára a régit. Véséről Nemesdédre, onnan ide, Marcaliba költözött. 

Viszonylag hamar talált profiljába vágó munkát, amit szeret is. Mivel magánélet terén talán még a várakozás és a kicsit bizonytalan, de már elkezdődő tapogatózás jellemzi, kezdetben csak a virágokról beszélgetünk. Arról, van-e ma a virágtermesztésnek létjogosultsága, kik vesznek virágot és egyáltalán: miért teszik ezt?

 

Annyi hamar világossá válik, a virágvásárlás sem a kisember sportja. Ahová virágot rendelnek az emberek az ma már szinte mind ballagás, temetés és esküvő. Ami a legjobban felpörgeti a forgalmat, az talán a temetés.

Szó esik emellett a jeles napokról is, amik inkább megszokásból jelesek, mint a valóságban. Tény, hogy régen sok volt a Mária, a Katalin és az Erzsébet, ám mára már eléggé kikoptak a slágerlisták éléről és nincs is annyi belőlük, hogy komoly forgalomnövekedéssel kecsegtessenek egy esetleges meghosszabított nyitvatartás esetén.

A virágboltok mégis kinyitnak - akár vasárnap is - ha beköszönt az Erzsébet nap. Nem tudom, van-e erről statisztika, megéri-e ilyenkor nyitva lenni, de a megszokás az megszokás, nehéz levetkőzni ezt.

 

Marietta azt mondja, talán élnek még azok a Máriák és Erzsébetek, akik akkor születtek, mikor divatos volt a nevük és divat volt még virágot is ajándékozni, de tény, ők is egyre fogynak, így egyszer a jeles napok is jeltelenné silányulnak.

Érdekesség még - én erre soha nem gondoltam - hogy virágboltban nem árulhat akárki, akármit. Léteznek példának okáért olyan mérgező anyagokat is tartalmazó vegyszerek, melyek árusítása külön engedélyhez kötött - nem csak az üzlettulajdonos, de a személyzet képesítését illetően is.

 

A virágbolt után kicsit beszélgetünk a falusi életről is. A dédi gyümölcsről, az asszonykórusról, a tradicionális lecsós tésztáról, a vései mindennapokról, emberi sorsokról, csajos bulikról, családi tragédiákról.

 

Megérkezik közben az én családom is. Anya el, Nóri süteménnyel a balomon. Míg megeszi, gondolom, készítek egy képet Mariettáról. Különösen szerencsés szögben ülök hozzá képest, remek képre számítok, míg fel nem fedezem, a kártyafoglalat üres.

 

Újabb "akadályunk" új utakat is felfed. Felajánlom, miután a sütemény elfogyott, kísérjen minket haza, majd sétáljunk egyet a téren és készítsünk képet a városi karácsonyfánál.

Sétálunk, beszélgetünk tovább, Nóri is jól érzi magát. Emeletre fel, emeletről le, aztán irány a tér. Elkészül a kép, még megnézzük a többi izzósort, felkeressük a dohánybolt előtti puzzle-t. A házunkban lakik ismerőse, akit én nem ismerek. A Tesco-s busz sofőrje rokona, aki ugyancsak imeretlen számmra.

 

A járattal menne haza, de az épp nem közlekedik, így felajánlom, hogy szívesen hazavisszük. Irány hát Gomba, ahol a házuk előtt még megkérdezi, innák-e vele egy üdítőt.

 

Nóri szomjas és pisilnie is kell, így hipp-hopp, bent is vagyunk az amúgy üres házban. Málnaszörpöt kapunk, citromkarikával. Macska is van. A neve Louis (sicc!). Simul, dorombol, bennem pedig tudatosul: a gyerek lassan négy éves, de komolyan még soha nem simogatott macskát. Elmagyarátzom hát neki, hogy kell (bármilyét simogathatod, kivéve a szemét), majd kicsit még társalgunk, úgy mindenféléről.

 

A kaotikus kezdés és az apró bukkanók végül kellemes estévé érlelődnek. Valahol olvastam, hogy a kínai nyelvben a káosz szó két másik szóból tevődik össze: nagy veszély és nagy lehetőség.  A szűkre szabott(nak tűnő) idő, a kártya hiánya, a ritkábban közlekedő esti járat, a szomjas gyermek mind-mind szerves részként járult hozzá a végső összképhez, ami innen egy nap távolságból is igazán tetszetős. Mindez hétköznap, napnyugta után, gyerekkel a karomon, egy vadidegen társaságában, aki csak egy képért érkezett.

 

Ismeretlenekkel beszélgetni jó és szórakoztató. Igen, nyugodtan kijelenthetjük, különös az élet.