Az utcán futunk össze. Ő hazafelé tart, én a gyereket hozom az óvodából. Mikor megkérdezem, meginna-e estefelé velem egy kávét, igent mond, majd hozzáteszi még: legyen náluk a kávészünet, akkor megnézhetem az új szobájukat.

 

És tényleg! A lakásban egy új szoba található! Odakészíti a kávézás kegytárgyait. Íróasztalnál, olvasólámpa fényénél merülhetünk el a szótengerben. Jó lesz! Omg (sicc!), Etának vannak jó gondolatai!

Hogy eddig is megvolt a szoba? Nem. Eddig ez nem szoba volt. Csak egy terem, ahol a szárogató állt. Ám most bepakoltak egy íróasztalt, székeket, egy ágyat. Kompletten átköltöztek. Olyan, mintha új lakásuk lenne! Kicsit megértem. Nekem is volt "szárogatós" szobám, míg egyedül éltem. Átköltözni mondjuk bajos lett volna, mert nem fűtöttem és egy idő után a hó is elborította (tavaszra pedig végleg lakhatatlanná tette a hólé).

Ők viszont gyorsan belakták. Érdekes, de ennyi is van hogy elég, ha az ember változatosságra vágyik. Nem kellenek nagy dolgok a boldogsághoz. Elég valamit egy kicsit másként csinálni. Elég csak kicsit valami újba belekezdeni.

 

Beszélgetünk persze kicsit a blogról. Mint irodalomról és mint rendszeres agytornáról. Etának nem idegen egyik sem. Az amerikai kortárs szépirodalom és az angol nyelv a szenvedélye. Egyetért abban, hogy az emberek nagy része nem tud mit kezdeni a szabadidejével és ennek egyik legnagyobb oka, hogy semmibe nem vág bele önszánából, ha annak nincs azonnali eredménye.

Pedig hirtelen, nagyot, kiváló minőségben produkálni ezerből ha egynek megy, ha pedig kicsit megpróbálunk a teljesítmény mögé látni, ott is kiderül, hogy sok háttérmunka van mögötte.

Szóval, világot megváltani, a semmiből hirtelen a csúcsra törni, az amerikai álmot hajszolva itthon befutni nagggyon (sicc!) nehéz. Viszont míg várunk a csodára, addig tenni-venni nem kerül semmibe - csak nem szabad a megkezdett út majdani végére gondolni.

 

A blogolás is ilyen. És ilyen a free writing technika, melyről először az egyetemen hallott és amit maga is gyakorolt egy ideig.

A lényege, hogy az ember leül és folyamatosan ír. Sokat. Rendszeresen. Lehet, hogy egy nagy rakás szemét lesz, amit összehord, de pár óra körmölés után a legnagyobb zagyvalék (sicc!) is képes valamilyen irányba elindulni és tartalommal feltölteni magát.

 

Salvador Dalí egyszer írt egy könyvet. A címe  Elrejtett arcok (ajánló!). Maga mesélte el az előszóban, hogy miként. Elhatározta, hogy megírja. Felmegy a hegyekbe. Fix időre. Napi rendszerességgel ír, minden nap ugyanannyit (11 órát), a megszabott határidő elteltével pedig lejön a hegyről és kész lesz a könyve.

Eta azt mondja, 11 óra folyamatos írásban azért akad pár jó oldal. Igaza lehet. Nem is olyan nagy szám így regényt írni, ha így nézzük! Idő kell hozzá és kitartás.

 

Amit Eta írt még, az az álomnapló. Felébredsz és leírod, mit álmodtál. Kissé szürreális történetfüzérek megalkotására tökéletes módszer.

Emlékszem, volt egy idő, mikor én is leírtam az álmaimat. Nem azért, mert úgy gondoltam, jelentenek bármit is. Inkább csak mert annyira az enyémek voltak. Papírra vetve üres történetek voltak képesek elindítani bennem olyan érzelmi folyamatokat, melyekre a legzseniálisabb regényírók sem voltak képesek, én meg azért írtam le őket, hogy rájöjjek, mitől olyan átkozottul különlegesek.

Eta álomnaplói még megvannak. Kiíváncsi lennék az én 15 évvel ezelőtti álomtöredék-jegyzeteimre, milyen hatással lennének rám ma.

Eta naplóiban sok a szándékos trip (sicc!). Volt idő, mikor másfélóránként állított magának ébresztőt, hogy többet álmodjon és többet leírhasson belőlük.

 

Szóval, írunk és olvasunk. Szakadatlan. Jó, hogy e kettő mellett beszélünk is erről. És magunkról befelé gondolt és kifelé is kinyilvánuló énünkről, különbségeikről, a wc falára ragasztott Falkner életrajzi adatokról, arról, hogyan maradjunk kreatívak és arról, miért érezzük mindig úgy, harminc óra kellene egy nap, hogy legalább a szükséges vállalásainkat teljesíteni tudjuk.

 

A mai bejegyzés írása helyett is már alhatnék, de tartozom még magamnak azzal, hogy nem esek ki a rutinból és hagyon elszaladni a tollam és az agyam. Sok sor. Talán már épp elég. Kevés koncepcióval, melynek gerince ezúttal a free writing.