Azt mondja, kiemelten nem akar semmiről beszélni. Elég jól ismerem, úgyhogy csak beszélgessünk, aztán megírom belőle, amit gondolok. Megkérdezi, állunk-e, vagy le szeretnék-e ülni. Furán hangzik, hogy egy órát álljunk, ha van szék is, így leülünk.

Abban, hogy jól ismerem, lehet, hogy téved azért. Túl sokat nem tudok róla. Vagy inkább mondjuk úgy: kevesebbet tudok, mint szeretnék, vagy amennyi után már azt mondanám, tényleg ismerem.

 

 

Egy állásinterjúnyira való önéletrajzi adatot talán összeszedhetnék az ismereteim alapján, de nagyobb mélységben nem nagyon merültünk el még témákban - pedig néha szeretném azt hinni, hogy a párhavi közös programok alkalmával megejtett beszélgetések egy ilyen, mélyebb kapcsolat alapjai, csak kitárgyalására nincs különösebben szükség ...

 

Nagyszájú, természetesen szép lány, gyönyörű kézzel a benzinkútról, akivel néha együtt fotózgatunk. Bár idén nem volt sok alkalmunk együtt dolgozni, azért még a kedvenc modellem.

Ha ennyi a "jól ismerem", akkor igaz, ismerem. De ez azért szerintem elég kevés.

 

Ha lineálisan szeretnék írni az életéről, két szálon is elindulhatok. Szerinte tánctörténete van.  Én a róla készített képeimen keresztül ismerem, így az én szememben inkább fotótörténete lehet.

 

A táncos rész előbb kezdődött és tőlem függetlenebb is, így kezdem azzal:

Szeret táncolni. Mindig is szeretett. Érdekes lehet, hogy ennek ellenére magától  soha nem gondolt arra, hogy tánccsoportokhoz csatlakozzon - legalábbis, ahogy a tánckorszakairól mesél, ez érződik.

 

Az iskoláscsapatba - slágerekre pörögtek  szép szoknyában - szülői ismeretség útján, a Baglasba osztálytársa révén került. Baglasból a Kis-Balatonba, ahol a mai napig tag, bár ideje nem engedi, hogy próbákra járjon.

A fellépéseikre eljár és a bálokra is, ha időpontjaik nem ütköznek a munkarendjével, de az életritmusa miatt már nem annyira aktív, mint régen. Sokat köszönhet a táncos múltjának. Több országban is járt, mint fellépő, ami sok élménnyel tette gazdagabbá. 

Összeszámoljuk, ha minden, a próbákkal és fellépésekkel töltött órában átlagbért keresett volna, akkor sem keresett volna annyit, hogy ezeket a mini-nyaralásokat finanszírozza.

 

Amikor megkérdezem, mi az, amire büszke, elsőre azt válaszolja: a képekre, amiket eddig készítettem róla. Kicsit talán átlátszó - főleg, hogy az esze az, amire még büszke, a józan ész pedig azt súgja, publikált beszélgetés során illik hízelegni egy keveset - de így is jól esik, hogy számon tartja őket. A róla készített képeimet én is a legjobbak közt tartom számon, így kcsit visszaigazolása annak, amit gondolok a jó képről - amennyiben lehet hinni neki.

 

Amire még büszke tehát, az az esze, ami szerinte sok van neki - ahogy ritmusérzéke is. Nem tanulásban, inkább gyakorlati dolgokban eszes, mondja. Józan, paraszti esze van.

 

Amire vágyik, az egy stabil párkapcsolat. Az a fajta lány, aki minden kapcsolatot A kapcsolatként indít és mindig hosszú távon tervez. Szeretne gyereket is. Nem azonnal, mindjárt karácsonyra, de közelinek érzi az időt. 

A házasság intézményét viszont nem tartja túl sokra. Nem azért, mert rossz dolog, csak túl sok a környezetében a válás, így talán nem érzi, hogy a kimondott, aláírással is hitelesített fogadalom jobban összetartaná az embereket.

 

A kávé hamarabb kihűl papírpohárban, mint csészében; a záróra is hamar eljön. Az viccek, ugratások igazán jó hangulatot teremtenek, a kávéházi hangulatért felelős ismerős-vásálók is be-besegítenek pár poénnal, így a fotóra egy egész perc sem marad.

Négy másodperc marad a zárásig, mire elkattan a zár. A kép persze elsőre is jó lesz. Állát a kezén pihenteti. A kezét, ami olyan jól muatt minden képen. Mosolyogva nyugtázza, hogy lesz fotó - míg kollégája szemetest ürít, összesöpör és felmos.