Zöld ruha, fekete harisnyával, (combnál, mit a ruha erősen láttatni enged) csipkével. A cipője okkersárga. Nem fekete, barna, vagy kék. Úgy divatos, hogy szembemegy az aktuális trenddel. 

 

Meggyőződése, hogy mikor ebben lép ki az utcára, furán nézek rá az emberek, de reméli, kicsit az irigység is megkörnyékezi a lelküket. Konkrét elképzelése van arról, mi a divat, s hogy kinek, miben kellene járnia. Véleményét gyakran hangoztatja is. Ha tehetné, megreformálná az egész várost. Kétszer egymás után nem veszi fel ugyanazt a színt.

 

Engem nem érdekelnek különösebben a cipők. Sem a ruhák. Ha valami jól néz ki, az tetszik, de ha nem, az nem nem tetszik, egyszerűen nem érdekel.

Öltözködésben nehéz a nyomába érni. Loholni lehet egy darabig a háta mögött, de folyamatosan csiszolgatja stílusát, amire már szinte azt mondhatjuk, hogy Andis.

 

Csészét is gondosan választ. Zebramintás, figurával, ami csak ha bal kezébe veszi a csészét, akkor látszik. Hát, balba veszi. Hadd látsszon. Mindent a külcsínért!

 

Különösen sok időt fordít arra, hogy minden passzoljon, s a legapróbb részletekig a helyükre kerüljenek a dolgok, még mielőtt megnyitnának a kávészünet kapui. Bár szólok jó előre: itt nem kell megfelelni, véletlenül sem szeretné, ha szó érné a ház elejét. 

 

A házét, mely a legnagyobb büszkesége. Mert az övé. Mert olyan, amilyenre mindig vágyott. Körbevezet, összegyűjtött régiségeket mutogatva. Elmesélve, melyik részt kikkel közösen tette rendbe. Képeket, kerámiákat, hímzéseket nézegetünk. Minden szoba minden falán - mint megannyi megerősítő visszaigazolás - szállóigék tiszta udvarról, háziasszonyok ékéről, áldásról, hitről, szeretetről, Istenről.

 

Két matyó közt egy angliai csipkevállfa. Mintha egy-egy babapólya anyagmaradékából szabták volna ki - lóg egymás mellett a két rózsamintás habos-babos. Azt gondolná az ember, ilyet aztán senki nem vesz meg, erre tessék: egyenesen Angliából a magyar valóságba.

 

Lavórból mosdani sem ment ki mindenütt a divatból - vagy inkább mondjuk úgy, Andi igyekszik újra divatot teremteni az antik lábas tállal, ami kisebb felfordulást okoz majd a fürdőszobában, mikor csak azért kell átvezetékelni a házat, hogy ne kelljen a kovácsoltvas lábakból lereszelni és olyan legyen a boudoir, mintha.

 

Kávé után desszert, desszert után kerti séta. Minden sarokban érdekességek, melyek ízt - még inkább zamatot próbálnak kölcsönözni a "régies" milliőnek. Az össze nem illő részek tükörországbeli egysége egyszerre meglepő és elgondolkodtató. Pókháló, ellenfény, nemrégiben kiírtott borostyán nyomai egy téglafalon. A borostyán szép, a pókok rémísztőek.

 

A kutya folyamatosan a nyomunkban - talán  nem kellett volna keksszel etetni.

 

Ami vissza van még, az a terasz boltívesítése és a nyílászárócsere. Aztán új ruhát ölt a ház is. Napsárgába öltözik, zöld ablakkeretekkel, lehelletnyi fehérrel. Muskátlik lógnak majd mindenhonnan. Olyan ház lesz, ami az utca elejéről is látszik. Kiemelkedik a szürke sorból.

 

Nem lehet majd eltéveszteni. Mikor pedig a marcali Coco Chanel szalmakalapban, felvirágozott, antik kerékpárjával a piacra indul friss zöldséget vásárolni a szombati ebédhez, a szél is elül egy pillanatra, szét ne zilálja frissen tűzött frizuráját; "Ez vagyok én!" - mondja majd, de nem magára, inkább a ruháira, az ékszereire, a kiegészítőire gondol. Az ember kíváncsian fordul utána, hátha elkap egy nem megrendezett, gondosan előkészített pillanatot, de ő csak teker és mosolyog, mint a szfinx, akinek nincsen titka, kiválogatja a legszebb zellereket, a friss sárgarépát és a biztonság kedvéért lomizik a földre terített szőnyegekről is egy porcelán macskát.